Eddig 367 db.
hír jelent meg. (+1
elfogadásra vár.)
Egy korábbi hírhez kapcsolódóan íme a teljes rendőrségi hír a petárda betiltásáról. Továbbá a már említett nyilvános bemutatóról, ahol a helytelenül használt petárda veszélyességét demonstrálták, is itt van néhány kép.
Megjelent a polgári célú pirotechnikai tevékenységeket szabályozó kormányrendeletet módosító jogszabály a 245/2005. (IX. 8.) Kormányrendelet. Idén november 23-ától már tilos lesz petárdát árusítani, birtokolni, illetőleg használni.
Különböző méretű és kinézetű petárdák léteznek, de mindegyikről elmondható, hogy látványhatással alig rendelkező, elsődlegesen hanghatást keltő pirotechnikai termék.
A tavaly szilveszter során tapasztalhattuk, hogy a petárdák használata rendkívüli módon zavarja a köznyugalmat. Az elmúlt év végén sajnálatos módon úgy használták a petárdát, hogy az balesetet okozott, félelmet keltett az emberekben, megrémültek a háziállatok. A közvélemény ezért nem is a használatuk korlátozását, hanem teljes betiltásukat szorgalmazta.
A módosítás egyértelműen kimondja, hogy „magánszemély petárdát nem birtokolhat”. A szabályt megszegők pénzbírsággal sújthatók.
A petárdák kivételével az egyéb pirotechnikai termékek (a játékos, illetve a kis tűzijáték) szilveszteri szabad felhasználása továbbra sem tilos. Ezeknek a termékeknek a hanghatása a látványhatásukhoz képest nem jelentős, vagyis az emberek nyugalmát nem zavarja, rendeltetésszerű felhasználásuk – amely iránt jelentős társadalmi igény mutatkozik – balesetet, sérülést, kárt nem okoz.
Fontos módosulás még, hogy a játékos pirotechnikai termékeket (I. pirotechnikai osztály) magánszemélyek egy időben és helyen összesen 1 kg bruttó tömegig tárolhatnak, míg a kis tűzijáték termékekből (II. pirotechnikai osztály) egy időben és helyen összesen 3 kg bruttó tömeg tárolható.
Képek a 2005. november 26-án tartott sajtótájékoztatóról:
Forrás: Rendőrségi Portál, http://www.orfk.hu/ |
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 44
Ebből tag: 0
Látogatók: 1808986
Látogatók ma: 499
|