Eddig 367 db.
hír jelent meg. (+1
elfogadásra vár.)
Az úgynevezett török Riviéra egyik kedvelt üdülőhelye, Antalya körzetében történt vasárnapi robbanás halálos áldozatai közül az egyik magyar állampolgár, a 25 sebesült közül további négyen vagy öten szintén magyarok - erősítette meg Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek, az antalyai rendőrségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva. A Manavgat vízesésnél, egy étteremben történt a robbanás. Három külföldi turista - köztük egy magyar - és egy helybeli lakos vesztette életét. A hatóságok még nem tudják, hogy szándékos robbantásról vagy balesetről van-e szó - olvasható a külügyi szóvivői közleményben.
Egyes sajtóorgánumok szerint nem zárható ki, hogy szándékos robbantás történt, s ott tartózkodó újságírók voltak a tervezett célpontjai - áll a külügyi tárca közleményében.
Magyarország ankarai nagykövetségének információi szerint van egy súlyos magyar sérült, egy 15 éves lány, akit a nyakán sebesített meg egy fém- vagy valamilyen más tárgy. Őt kórházban ápolják, meg fogják operálni, édesanyja mellette van.
Egy 15 éves magyar fiú is megsérült a robbanásban - közölte hétfőn reggel az MTI-vel a gyerek itthon tartózkodó édesanyja. A fiú hátába több szilánk fúródott, ezeket később egy kórházban eltávolították, a gyerek jól van - számolt be az édesanya, aki telefonon beszélt a fiával. A magyar fiú - édesapjával együtt - egy utazási iroda szervezésében nyaralt a török Riviérán. Az anya arról is beszámolt, hogy még két napig megfigyelés alatt tartják fiát a kórházban.
Mint Torma Tamás, Magyarország ankarai nagykövetségének konzulja tájékoztatta az MTI-t, a további feltehetőleg három magyar sérült sérülése nem súlyos. Fikret Dayioglu helyi kormányzó bejelentette, hogy egy orosz és egy norvég állampolgár is halálos áldozatává vált a robbanásnak. Az étterem egyik pincére szintén életét vesztette.
A CNN Türk jelentése szerint tűzszerészek is érkeztek a helyszínre, hogy megvizsgálják, esetleg nem pokolgép robbant-e fel. Kurd gerillák, akik 1984 óta fegyveres harcot folytatnak a törökországi kurd területek autonómiájáért, az utóbbi időben több merénylet elkövetőjeként jelentkeztek, és ismételten fogadkoztak, hogy támadásaik célpontjává teszik a török idegenforgalmi létesítményeket.
Forrás: MTI |
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 174
Ebből tag: 0
Látogatók: 1808234
Látogatók ma: 3677
|