Eddig 367 db.
hír jelent meg. (+1
elfogadásra vár.)
Az év végéhez közeledve módosult a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet. Többek között a tűzijáték termékek év végi forgalmazásának, illetve felhasználásának szabályai változtak.
Az elmúlt év utolsó hónapjában, az ügyfelek, a szak-, és engedélyező hatóságok munkatársai is bebizonyították, hogy váratlan, embert próbáló helyzetekben is lehet kulturált, a határidőket pontosan tartó közigazgatási hatósági eljárásokat lefolytatni. Csaknem félezer forgalmazási engedély került kiadásra, mellyel kapcsolatban megközelítőleg ezer helyszínbejárást, helyszíni ellenőrzést hajtott végre az érintett rendőri állomány. 2006. év hasonló időszakára vonatkozó engedélyezési adatokhoz viszonyítva ez több mint 65 %-os emelkedést jelent.
A szilveszteri szabad felhasználású pirotechnikai termékek hanghatása a látványhatásukhoz képest nem jelentős, rendeltetésszerű felhasználásuk - amely iránt jelentős társadalmi igény mutatkozik - balesetet, sérülést, kárt nem okoz. A nem rendeltetésszerű felhasználás, az emberi felelőtlenség két esetben okozott súlyosabb következményeket. Ezek közül az egyik esetben pirotechnikai termékekből származó anyagokból próbáltak „házibombát” készíteni. A kísérletező kedvű fiatalok nem vették figyelembe, hogy a pirotechnikai termékek megbontása, szétszerelése tilos. Ez a tevékenység nem csak veszélyes, hanem gyakorlatilag gyártásnak minősül, és engedélyköteles. A másik esetben egy elindított (meggyújtott) pirotechnikai terméket akart átadni társának egy fiatalember. A termék felrobbant, és mindkét személy megsérült.
A legális forgalmazás, illetve felhasználás időszakát megelőzően két fiatalember sérült meg, mikor egy közüzemi csatornába égő petárdát dobtak. Ennek hatására gázrobbanás történt, nagy területen az aszfalt beszakadt, és kisebb kráter keletkezett.
Továbbra is megoldatlan probléma a megriadt és ezért elcsatangolt ebek kérdése. Az állattartók és a pirotechnikai termékek felhasználóinak közös felelőssége figyelembe venni, hogy a kutyák sokkal érzékenyebbek a magas, sivító és a durranó/robbanó hangokra, ezért pánikba eshetnek ezektől.
2007 decemberében országos fokozott rendőri ellenőrzéssorozat történt, melynek célja a karácsonyi és újévi ünnepekre való felkészülés, valamint az ünnepek alatt a közterületek rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmények megelőzése, megakadályozása, közbiztonság fokozott védelme, továbbá az ünnepi bevásárlást végzők biztonságérzetének javítása volt. Az előzetes adatok szerint, az ellenőrzések során közel félmillió db illegális pirotechnikai termék került lefoglalásra, és több mint félszáz esetben indult szabálysértési eljárás. Budapesten egy illegális raktárhelységet is sikerült felkutatni, ahol kb. 30 millió forint értékben került lefoglalásra pirotechnikai termék.
2007. év során a REBISZ Tűzszerész Szolgálatához több mint félmillió db petárda és közel 40 ezer egyéb pirotechnikai termék (rakéta, bomba, bombetta telep, röppentyű, mozsár, római gyertya) került beszállításra, tárolás és megsemmisítés céljából.
Az elmúlt évben országosan a rendőrség ipari robbanóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértési eljárást közel 600 esetben folytatott le és megközelítőleg 7,7 millió forint pénzbírságot szabott ki. Ezek az adatok a 2006. év adataihoz hasonló nagyságrendűek.
A fel nem használt, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket, szilvesztert követően 5 napon belül a forgalmazónak vissza kellett szállítani. Magánszemélyek részére a játékos pirotechnikai termékek kivételével, más tűzijáték termék birtoklása - december 28-a és január 6-a közötti időszakot kivéve - tilos. A birtoklás 50 ezer forintig, a felhasználás 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A rendelet egész évben lehetővé teszi a csekély hatóanyag-tartalmú, ún. játékos pirotechnikai termék (I. pirotechnikai osztály) szabad forgalmazását és felhasználását. E termékeket 14. életévüket betöltött személyek egész évben engedély nélkül megvásárolhatják és használhatják. Ezek a termékek olyan üzletekben is forgalmazhatók, amelyeket nem kifejezetten pirotechnikai termék forgalmazására hoztak létre, pl.: az I. pirotechnikai osztályba tartozó „tortagyertyát” cukrászdában is meg lehet vásárolni. A játékos pirotechnikai termékeket magánszemélyek egy időben és helyen összesen 1 kg bruttó tömegig tárolhatnak. A tárolás feltételeit a kormányrendelet tartalmazza.
A társhatóságok és szervezetek hivatalos közleményeit is figyelembe véve, összességében megállapítható, hogy az óévbúcsúztató, tömeges kirívó események nélkül, kulturáltan zajlott le.
ORFK Szóvivői Iroda
Forrás: Rendőrségi Portál (www.police.hu) |
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 2
Ebből tag: 0
Látogatók: 3600477
Látogatók ma: 98
|