Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi közleményben hívja fel mindenki figyelmét a szilveszteri tűzijáték-használattal kapcsolatos tudnivalókra:
Az év végi ünnepek közeledtével a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság
fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét a különböző pirotechnikai termékek
felhasználásával, birtokban tartásával és tárolásával kapcsolatos jogszabályi
előírásokra.
2006. október 01-jei hatállyal a pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló
155/2003. Korm. rendelet módosult, ennek megfelelően a játékos pirotechnikai termékek
összetevői nettó hatóanyagtartalmának felső határa 2,5 grammról 7,5 grammra emelkedett. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az egész évben engedély nélkül
vásárolható (még Szlovákiában is) I. osztályba tartozó játékos termékek közé került
több olyan termék is, ami korábban kis tűzijátékként (II. osztály) került forgalomba.
A fentiek alapján a játékos pirotechnikai termékek (pl. tortagyertya) egész évben forgalmazhatóak, ezeket az engedéllyel
rendelkező üzletekben lehet megvásárolni.
A beazonosításra kiinduló lehet az egységes csomagoláson termékenként feltüntetett
nettó tömeg jelzése, pl. szlovák II. osztályos 5 grammos termék nálunk csak I.
osztályos, így hazánkba egész évben behozható és felhasználható.
Azonban Magyarországon osztályba tartozástól függetlenül semmilyen petárdát nem szabad
birtokolni, s felhasználni. Szabálysértési eljárás során az engedély nélküli birtoklás ötvenezer forintig,
míg a felhasználás százezer forintig is büntethető. Petárdát csak pirotechnikus
szakember közreműködésével lehet elműködtetni.
A kis tűzijáték terméket (II. pirotechnikai osztály) - a petárda kivételével - nagykorú személyek 2008. december 28-a és 31-e között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, illetve egy időben összesen
3 kg bruttó tömegig tárolhatják. Ezeket a termékeket 2008. december 31-én 18 órától január 1-jén 06 óráig lehet engedély nélkül felhasználni a használati utasításban meghatározottak szerint.
A forgalmazónak fontos kötelezettsége, hogy a fel nem használt, hibás vagy lejárt
szavatosságú, továbbá a vevő által visszaadott kis tűzijáték terméket vissza kell vennie. A vásárló 2009. január 5-ig köteles visszaszállítani az ilyen anyagokat. Amennyiben ezt követően tart birtokban
II. pirotechnikai osztályba tartozó terméket, szabálysértést követ el. A már megvásárolt
termékeket minden esetre célszerű szilveszter éjszakáján elműködtetni, hiszen
a hatályos jogszabály alapján a forgalmazó a termékeket térítés nélkül köteles visszavenni. A forgalmazó ezen túl köteles a vásárlókat a térítésmentes
visszavétel lehetőségéről jól látható helyen írásban tájékoztatni.
Petárda vásárlása, birtoklása, tárolása és felhasználása mindkét kategóriában TILOS.
A fenti szabályok betartását a rendőrség ellenőrizni fogja, azok megsértése esetén szabálysértési eljárást kezdeményez. A szabálysértés
elkövetőjével szemben a törvény a pirotechnikai termék elkobzása mellett pénzbírság
kiszabását teszi lehetővé. Pyrocenter kommentár: Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindenki felelősségteljesen, másokat nem veszélyeztetve kell, hogy használja a pirotechnikai termékeket!
Forrás: Rendőrségi Portál (www.police.hu) |