Eddig 367 db.
hír jelent meg. (+1
elfogadásra vár.)
2007. május 8-án 20 óra 50 perc körül érkezett névtelen bejelentés alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai házkutatást végeztek a Budapest XXI., Nap utca egyik lakásában. A magát megnevezni nem kívánó személy elmondta, hogy a panelház liftjében vele együtt utazó férfi telefonon azt közölte, „Jól megcsináltuk, ma este robbantunk.” A bejelentő ezt követően megfigyelte, hogy az ismeretlen férfi melyik lakásba megy be.
A bejelentés alapján a rendőrök ellenőrizték a kérdéses ingatlant, ahol robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, valamint egy utazóbőröndben csontokat találtak.
A házkutatás során előkerült egy csappantyúval szerelt tüzérségi hüvely, egy kb. 2 méter hosszú „Stopin”-szál (pirotechnikai időzített gyújtózsinór), valamint 2 zsák vasoxid-kénpor, 1 zsák műtrágya, kb. 25 kg kálium-nitrát, kb. 40 kg kristálycukor, kb. 4 kg ventillált kénpor, kb. 3 kg vasoxid-por, kb. 50 gramm alumíniumpor, továbbá egy lábas és olyan mécsesek, poharak, melyekbe viasz helyett sárgás-barna színű ismeretlen összetételű karamellizált vegyi anyagot töltöttek és melyekből kanócok lógtak ki.
A tűzszerész-, vegyész- és fegyverszakértő elsődleges helyszíni vizsgálata szerint a lakásban talált anyagok keveréke elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas, illetve azok alkalmazásával olyan intenzíven, magas hőfokon égő elegy hozható létre, mely nehezen oltható, ezért gyújtóhatásra alkalmas.
A szakértői vélemény alapján a keverékek bármikor begyulladhattak, berobbanhattak volna veszélyeztetve mind a készítőit, mind a lakókörnyezetet, közveszély okozására alkalmasak.
Az orvosszakértő véleménye alapján a talált csontok emberi maradványok, lábszár-, valamint borda csontok.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi II. Főosztály - a lakásban tartózkodó T. Gergő 21 éves és F. Ágnes 48 éves sátoraljaújhelyi lakosok, valamint a lakásból a rendőrök érkezésekor éppen távozó P. Tamás 30 éves budapesti lakos őrizetbe vétele mellett - közveszélyokozás előkészülete bűntett gyanúja miatt folytatja az eljárást.
Forrás: Rendőrségi Portál, www.police.hu |
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 2
Ebből tag: 0
Látogatók: 3600477
Látogatók ma: 98
|