Eddig 367 db.
hír jelent meg. (+1
elfogadásra vár.)
A szigorú követelményeknek megfelelő biztonsági tervek alapján rendben lezajlott az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvények, illetve tűzijáték Budapesten. A Miniszterelnöki Hivatal Operatív Törzsének munkájában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy, veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettes, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóságtól Benkovics Zoltán pv. dandártábornok, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság képviseletében Bérczi László tű. alezredes vett részt. A rendezvénysorozat biztonságáért felelős Operatív Törzset Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára vezette. (Fotó: Kis-Guczi Péter - Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság előzőleg az általa vezetett albizottságban a nemzeti és állami ünnepek, valamint más kiemelkedő fontosságú rendezvények elkészítéséről és lebonyolításáról szóló 2106/2005. (VI. 6.) kormányhatározat alapján követelményeket fogalmazott meg a tömegrendezvények biztosítási tervének elkészítéséhez. Ennek figyelembevételével készültek az augusztus 20-i, budapesti rendezvények biztonsági tervei.
A fővárosi tűzoltóság mind a repülőverseny, mind a tűzijáték biztosításában jelentős létszámmal vett részt. A tűzijáték előtt a Gellért-hegy aljnövényzetét, fáit vízzel áztatták, hogy a visszahulló égéstermékek minél kisebb eséllyel okozzanak tüzet. Kiemelt figyelmet kellett fordítani a felújítás alatt álló Szabadság hídra és az Országház épületére is. A tűzijáték alatt a helyszínen készenlétben álló körülbelül 100 fővárosi tűzoltónak a keletkezett kisebb tüzeket pillanatok alatt sikerült megfékezniük.
A polgári védelem hangágyúkat helyezett el a Duna-parton, és a digitális rádiótávközlő rendszer igénybevételéhez Tetra-készülékeket bocsátott az Operatív Törzs rendelkezésére. A Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálat meteorológiai állomást telepített, s folyamatosan továbbította az információkat a döntéshozóknak. Ugyanakkor készenlétben állt egy sebesültszállító autóbusz, valamint egy teherautó, mely további eszközökkel volt felszerelve tömeges sérülések esetére.
Forrás: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (www.katasztrofavedelem.hu) |
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 3
Ebből tag: 0
Látogatók: 1473274
Látogatók ma: 238
|