| A történetem - avagy ki vagyok és miért tűntem el? |
| 2016.08.29. 10:25:46 |
Talán először is be kellene mutatkoznom… A valódi nevemet inkább hagyjuk – noha néhányotoknak biztos mondana valamit – mert a legtöbben innen Pyromad-ként ismertetek. Egy páran hallottátok mi történt, vagy legalábbis a sztori részleteit ismeritek. Immár több mint két éve annak, hogy egycsapásra kiszálltam a pyro-ból és kizárólag olyan böngészőkkel megyek fel nagyritkán a centerre, amik a lehető legnagyobb mértékű anonimitást biztosítják. Előre figyelmeztetlek, kedves olvasó, ez a bejegyzés HOSSZÚ lesz. Egy tanulságos történet, ám egyvalamit előre elárulhatok: a tanulság nem az, hogy mindenki hagyjon fel a tűzijáték készítéssel, mert „veszélyes, illegális, nem éri meg, stb.”. Nem. A tanulság egy szó: körültekintés. Tehát, ha érdekel egy hosszú történet, két évnyi rendőrségi meghurcoltatás és a kétségbeesett pedálozás, hogy a felhalmozott tudás valami haszonra találjon, szánj rá pár percet és olvasd el. A nevem Pyromad és ez az én történetem…
2014, április 26, szombat, este hat óra.
Otthon voltam és a műhelyben összeszedett holmit méregettem. Vetőcsövek, gyújtózsinór, betonvas, gumikalapács, elemlámpa… És persze a lényeg: az aznapi teszt alanyai… Öt darab 1.75”-os (45 mm) hengeres bombetta, különböző mennyiségű vetőtöltettel ellátva, hogy lássam, milyen az ideális arány a saját keverékemből; 4 db 3”-os (75 mm) hengeres bomba, szintén különböző mennyiségű vetőtöltettel, egy darab 3”-os háromlövetű, hengeres máltai és az est fénypontja: egy double-petal, kyoku-do-val és comettel felszerelt 5”-os (125 mm) gömb bomba – az első 5”-osom. Mindez persze csak teszt… Ha minden jól megy, akkor a fenti „termékek” készen állnak sorozatgyártásra és indulhat a munka. A közelgő nyár során pyro-bulit szándékoztam szervezni az ismerőseimnek és azon emberek haverjainak, akik hozzájárultak a „biztonságos” lőtér leszervezéséhez.
Néhány szó a lőtérről. Képzeljetek el egy kecskefarmot egy falucskától távol, szinte mindentől elszigetelve. Apám egyik legjobb barátja ennek a farmnak a tulajdonosa és örömmel megengedte, hogy a farm melletti töltést lőtérnek használjuk. Ott a folyó mellette, ha oltani kéne, nincs kukorica, a farm is messze van – egyszóval több, mint ideális lőtér. Ha a tesztek jól sikerülnek, a következő alkalommal olyan 60 ember lett volna meghívva, köztük apám haverjai, a saját barátaim és a kecskefarmos személyzet. Délután bográcsozás, miccs és flekkensütés, aztán amikor leszáll az est, indulhat a teremburi. A nagy tűzijáték alaprajza és termékigénye már kész volt: több, mint 250 különálló lövés, bombetták 30 mm-től egész 5”-ig, vulkánok, legyezős csillagágyúk, cometek, tűzfüggöny, ejtőernyős bombák, máltai saxon-show és a finálé mellé fáklya-felirat. Az igényelt minimális terület: 15 m2 (3*5 m). Egytől-egyig mind házi gyártmány, három hónapnyi kemény munka, több tíz kiló puskapor és csillaganyag, mindezt több száz lejért (100 lej = 7000 HUF). Egyszóval volt kapacitás… Utólag belegondolva még jó, hogy nem akkor történt meg a „csoda”…
Egy kis háttérsztori, később kritikus tényező: mindig hatalmas gondot fordítottam arra, hogy a termékeim pontosan úgy nézzenek ki, mint a gyári tűzijátékok. Leszámítva a címkéket, a bombák pontosan olyanok voltak, mintha egyenesen Máltából rendelték volna őket. Ez az apró részlet és a tény, hogy kiskorú voltam az oka, hogy nem lett nagyobb baj a dologból.
Vissza a fő történetszálhoz. Nemsokára megérkezett a házamhoz az autó és apám a motorján. Az autót –apám autóját – a németországi nagybátyám vezette, vele volt nagynéném is, továbbá a fotósunk, apám egyik haverja. Megpakoltuk hát a kocsit és apámat követve szépen lassan kivonultunk a kecskefarmra. Útközben még felvettünk valakit, a legjobb barátomat, aki szinte mindegyik „akción” jelen volt. Ez sem maradhatott ki… Mire felszereltük a kalodákat, a fotós beállította az állványát, már ránk is esteledett. A kalodákat a földbe vert betonvasakhoz rögzítettük, régebbi balesetekből okulva (volt már borult kalodám, nem nagy öröm…).
Magáról a lövésről csak annyit: azt leszámítva, hogy a máltai nem indult be (kialudt a gyújtózsinór és nem volt nálam tartalék), minden tökéletesen működött, az 5”-os bomba is szépen emelkedett a levegőbe, Tiger-Tail kyoku-do-val és TT comettel kísérve, a bontás pillanata pedig lélegzetelállító volt: az éjszaka mélykék hátterében gyönyörű, vastag, sötét-narancssárga csóvát húzott a külső TT gyűrű, míg a belső, D1-glitter gömb príma kontrasztot nyújtott. A bontás akkora volt, hogy a fényképezőgép objektíve csak a belső petalt tudta bevenni, pedig a bomba nem repült alacsonyan. Az 1” vastag falú KPE cső meg sem érezte a vetést, ami önmagában is kisebb ágyúlövéssel ért fel. Boldogan csomagoltunk össze, mit se sejtve a közelgő veszélyről…
Amint az autó a keskeny földúton lassan és imbolyogva haladt a főút felé, a puskapor bennragadt illatát örömtől megszállottan lélegezve, barátommal a sikeres estét elemezgettük. Sajnáltuk, hogy apám nem láthatta a „műsort”, neki még előtte haza kellett mennie. A sikertől megrészegült állapotban mit sem gondoltam, hogy a felénk közelítő két fényszóró a pyrós karrierem végének szelét hozza magával. Egy szürke Mercedes állt meg velünk szemben és egy kopasz férfi a leeresztett ablakon keresztül a jelvényét mutatta nekünk. A Fegyver, Lőszer és Veszélyes anyagok osztályáról jött –számolt be nekünk – és afelől kívánt érdeklődni, hogy nem hallottunk-e puskalövéseket út közben, na meg persze hogy mit csinálunk olyan későn a semmi közepén. Egyből tudtam, hogy baj lesz és ezt nem ússzuk meg. Nagybátyám románul elmormogta, hogy a kecskefarmot jöttünk megnézni, mert egy ismerősünk ott dolgozunk és nem hallottunk semmit. A pasas jókedvűen mosolygott, elnézést kért a kellemetlenségért, majd azt mondta, hogy belenéz a csomagtartónkba és mehetünk is. A belenézéssel nem volt gond. A hazamenés… hát az már nem jött össze.
Mikor meglátta a rengeteg csövet, két kérdést tett fel: az első, hogy tudjuk-e, mi az, amit szállítunk és hogy kié. Mikor kérdezte – immár egyenesen tőlem – hogy honnan van, egyből rávágtam, hogy „Lengyelországból kaptam egy haveromtól”. Persze nem hitte el és azt mondta, bekísér az őrsre. Nagybátyám megpróbálta lefizetni őket, de azt mondták, hogy ekkora kalibert nem lehet eltussolni. Mint később kiderült, a rendőröket a helyi vadőr hívta ki abban a hitben, hogy az éjszakai orvvadászokkal gyűlt meg megint a baja. Sokan vadásznak nálunk illegálisan és szinte lehetetlen elkapni őket, mert az éjjellátó miatt elemlámpára sincs szükségük.
Az autóba ülve elkészült a terv: kiszedjük a memo-kártyákat a fényképezőgépekből, és más sztorit adunk be nekik, mert az elsőt nagyon könnyű megtorpedózni. A tűzijátékot egy idegentől vettem egy másik városban egy kuka mögött. Mivel a megmaradt máltai pontosan úgy nézett ki, mint egy eredeti és legális tűzijátékbomba, reméltük, nem találják ki, hogy házi. Ebből már könnyebb volt kiindulni. A sztori szép lassan kialakult: szilveszter előtt elutaztam egy másik városba, petárdát akartam venni, mikor egy ürge félrehívott. Törve beszélte a románt és egy sporttáskából kínálta nekem a termékeit. Ha rá is jönnek, hogy nem gyári termék, még mindig egy fantomot kergethetnek, akinek csak a ruházatára emlékeztem. Az őrsön az ügyeletes tiszt szemét dörgölve „köszöntött” minket ám hamar kiment az álom a szeméből, mikor meglátta a felszerelést. Falfehér arccal kérdezte, miközben a derekáig érő 5”-os vetőcsőre mutatott remegő ujjakkal: „Na de fiúk… Ti ebből… lőttetek is?!” Ő felelt a megye tűzijátékaiért és hamarosan megjelent a helyi rohamosztag ügyeletes tisztje is, golyóálló mellényben és pisztollyal az oldalán. Sárga szalag, fotók és számok. Az őrs lépcsője elé teríttették ki velünk a bizonyítékot.
Kihallgatáskor egyből megmondtam nekik, hogy én vagyok az egyedüli elkövető, a többieket csak tanúként hallgassák ki. Rendesek voltak, a többieket elengedték… A felügyelő, aki az őrsön köszöntött minket, nem volt egy nagy IQ-harcos: megkérdezte a fotóst, hogy csinált-e képeket, mire ő azt mondta – hazudta – hogy akart, de nem tudott, mert sötét volt. Fakabát uraságunk ezt szépen meg is ette. Persze elkoboztak mindent és nekiláttak jegyzőkönyvet írni. Fél egy volt, mire elengedtek engem, addigra apámat és anyámat is behívtam az őrsre, lévén, hogy kiskorú vagyok. Megígérték, hogy pár hét és megkapjuk az ügyészségi idézést, addig is „tartjuk a kapcsolatot”.
Másnap kiürítettem a műhelyemet, a takarítónk egy ismerősének segítségével mindent elvittünk egy közeli faluba, ahol elégettük. A robbanószert liszttel kevertem össze, hogy lassítsam az égési folyamatot, ám a több, mint 15 kiló puskaportól és csillag-elegytől a tűz még így is méterekre hágott és okádta a szikrákat. Apám eközben szálakat mozgatott, befolyásos emberekkel beszélt és megtudta, hogy valószínűleg nem fognak börtönbe küldeni, mert kiskorú vagyok. A napok hetekké, később hónapokká nyúltak és nem jött az idézés. Az ügyet eltussolták…
2015, október 30 – a Colectiv-klubot felgyújtják, rengeteg halott…
Már szinte el is felejtettem az ügyemet 2015 nyarára. Immár új műhelyem volt, és szép számmal szaporodtak a megrendelések az egyedi vadászkésekre. A tévé folyamatosan az özönlő bevándorlókról és a terrortámadásokról ugatott, miközben én a vasport mostam az orromból vagy a kohó szenét sikáltam le a kezeimről. Halloween előtt jött a hír: egy Bukaresti szórakozóhelyet, a Colectiv-klubot felgyújtották, több, mint 30-an a helyszínen meghaltak, az áldozatok teljes száma 64. Kiadták a rendeletet, hogy az összes ehhez kapcsolódó vagy hasonló kaliberű rendőrségi ügyet ki kell vizsgálni. November végére már legalább 10 ártatlant letartóztatott a román rendőrség (a fele magyar ajkú ember volt). 2016 januárjában idézést kaptam a rendőrségtől, kihallgatásra vártak.
Nem volt mit tenni, előadtam a régi sztorit és megkaptam a szokásos választ: „még majd hallunk felőlük”. Ezúttal azonban nem baszakodtak. Látták, hogy nem vagyok terrorista, nincs bűnügyi múltam és „megbántam” amit tettem. Még kétszer voltam a rendőrségen azóta, mire megkaptam az ügyészségi végzést: lemondanak az ügy bírósági kivizsgálásáról, nem nyitnak bűnügyi mappát a nevemmel, büntetést nem kapok, csupán a 400 lejes (27 714 HUF) eljárási költséget kell álljam. Az ügyem immár hivatalosan is lezárult.
Most fordítóirodában dolgozom, egyetemre megyek ősztől, a hobbim a sziklamászás, könyvkötés és kés készítés. Visszatérek-e még a pyró-hoz? Nem tudom. Szeretni szeretnék, de semmiképp sem most. Tíz vagy húsz év múlva, ha esetleg nem lesz családom, akit ezzel veszélybe sodornék, lehet, hogy újrakezdem, ám profibb és körültekintőbb módon. Leteszem a pyrotechnikai vizsgát, a város pyrotechnikusához jelentkezem munkára, aki igazi nagy cápa, a semmi közepén telket veszek és oda építem majd fel a műhelyemet. A pyrotechnika persze örökre nagy szenvedélyem marad. Emellett azonban segítségetekre lehetek. Egyetemen is fordítást fogok tanulni és már most jó adag fordítói tapasztalat áll a hátam mögött. Ezt kombinálva a könyvkötési tudásommal, szívesen felajánlom szolgálataimat azoknak, akik komolyan foglalkoznak ezzel a szép művészettel. Ha elég embert érdekel, le tudok fordítani könyveket, melyeket kinyomtatok és fizikai formátumban postázhatok. George W. Weingart „Pyrotechny” című könyvének van egy részleges fordítása, az AFN-antológiából is van pár magyar cikkem. Az internetre ritkán megyek fel ilyen téren, most Magyarországon vagyok, itt nem tudnak lekövetni. Nálunk a Colectiv óta figyelik az ilyesmit. Ha valaki fel akarja venni velem a kapcsolatot a mail-címemre írjon nyugodtan, onnan kaphat további utasításokat. Csak akkor válaszolok, ha majd megint ide utazom, addig hónapok telhetnek el. Kezdők, fejlődjetek és tanuljatok, és ami a legfontosabb, ne hencegjetek a tudásotokkal. Európa forrong, könnyen terroristának néznek manapság bárkit. Profik, segítsetek a kezdőknek fejlődni és komolyan viselkedni. A ti pyrotechnikai jövőtök is múlhat egy felelőtlen zöldfülűn. szabix, flysyd, NT8, őstermelő és a többiek, akik sokat segítettek nekem: osszátok meg más pyrós fórumon is, ha akarjátok, hadd okuljon a fiatal generáció az esetemből.
Pyromad vagyok és ez az én történetem.
|
- <<Vissza
|
>>Vegyészfórum
>>Kiülő
Online felhasználók: 2
Ebből tag: 0
Látogatók: 3604959
Látogatók ma: 29
|
Receptek
